Diego Forlán vezérletével hengerelt Uruguay
Uruguay szinte reménytelen helyzetbe hozta a házigazdát

Rendkívül izgalmas, gólzáporos mérkőzést hozott a második fordulók első találkozója, melyen Diego Forlán vezetésével Uruguay súlyos csapást mért a házigazda Dél-Afrikára. Az A-csoport második körének nyitánya után már okosabbak vagyunk a továbbjutókat illetően, Uruguay rendkívül kecsegtető helyzetben várhatja a záró mérkőzést, míg a Bafana Bafana helyzete közel kilátástalan. Forlán az első duplázó a tornán, Dél-Afrika pedig az első olyan házigazda válogatott, amely két fordulót követően nyeretlen a világbajnokságok történetében.
Oscar Tabárez uruguayi szövetségi kapitány semmit sem bízott a véletlenre, hiszen a franciák elleni gólnélküli döntetlen után az akkori két támadó helyett, ezúttal hármat nevezett a kezdőcsapatba. A félelmetes Diego Forlan- Luis Suarez csatár duó mellé bekerült Cavani a Palermo kitűnő szezont futó gólzsákja is, így a dél-amerikaiak egy módosított 4-3-3-as felállásban próbálták feltörni a masszívan védekező házigazda sorait. Carlos Alberto Parreira szövetségi kapitány ellenben nem sokat variált, a nyitómeccsen is megcsodált 5-4-1-es formációt erőltette, amelyben a két szélső középpályás kapta feladatul az elől árválkodó Mpela kisegítését. Az első percekben a dél-amerikaiak szorongattak, ám Diego Forlán szabadrúgásai rendre veszélytelenül hagyták el a játékteret, míg a másik oldalon a nyitómérkőzésen hatalmas gólt szerző Siphiwe Tshabalala próbálkozásai nehezítették Fernando Muslera dolgát. A 24. percben aztán Uruguay megszerezte a vezetést, a rendkívül aktív Forlán eresztett meg egy életerős lövést jó 23 méterről, bombája megpattant egy védőn, onnan pedig a hálóban kötött ki. A vezetés után is Uruguay játszott veszélyesebben, Suaréz lövése nem sokkal később éppen csak elkerülte a bal felső sarkot. A félidő hátralévő része már csak mezőnyjátékot hozott, a labdát többet birtokló dél-amerikaiak megérdemelt vezetéssel mehettek pihenőre. A második felvonásban a játék képe szemernyit sem változott, a házigazda tanácstalan, ötlet nélküli focija nem hordozta magában az egyenlítés lehetőségét. Minekután a dél-afrikai rohamok rendre elhaltak már a félpálya környékén, a kontrákra aspiráló Uruguay előtt komoly lehetőségek adódtak. A félidő derekán Suárez forgolódott a vonal mellett, hajszálpontos középre adására Edinson Cavani érkezett, ám a Palermo támadója mellé lőtte a tiszta helyzetet. A 80. percben aztán végleg eldőlt a mérkőzés, egy védőkről lepattanó labdára a szemfüles Suárez csapott le, a villámgyors csatárt pedig elsodorta Khune, így a kapust kiállították, az uruk pedig büntetőt kapott. A tizenegyes pontra lehelyezett labda mögé Diego Forlán állt oda, az Atletico Madrid sztárja pedig éles helyzetben nem hibázott, így kétgólos vezetésre tett szert Oscar Tabaréz együttese. Az i-re a pontot a 95. percben tette fel Pereira, egy középre löbbölt labdára tisztán érkezett, a kapu torkából pedig már nem hibázott, beállítva ezzel a 3-0-s végeredményt. Uruguay számára még egy kőkemény Mexikó elleni mérkőzés vár, ám a négy ponttal álló dél-amerikaiak ezzel a nagykülönbségű győzelemmel minden bizonnyal továbbjutnak majd. A házigazdák helyzete gyakorlatilag kilátástalan, a záró fordulóban Franciaországot kell felülmúlniuk, ráadásul tekintélyes gólkülönbséggel. Ez utóbbira pedig kevés reális sanszot látunk…..
A csoport, 2. forduló:
Uruguay – Dél-afrikai Köztársaság 3-0 (1-0)
Pretoria, Loftus Versfeld Stadion, 42.858 néző, v.: Busacca (svájci)
gólszerzők: Forlán (24., 80., utóbbit 11-esből), Pereira (95.)
kiállítva: Khune (76.)
sárga lap: Pienaar (6.), Dikgacoi (43.)
Uruguay: Muslera – Lugano, Godin, Fucile (A. Fernandez, 71.), Pereira – Perez (Gargano, 91.), Arevalo, Pereira – Cavani (S. Fernandez, 89.), Suarez, Forlán
Dél-afrikai Köztársaság: Khune – Gaxa, Khumalo, Mokoena, Masilela – Letsholonyane (Moriri, 57.), Dikgacoi, Pienaar (Josepsh, 79.), Modise, Tshabalala – Mphela
Comments
Trackback from TIMOTHY
Time 2010. december 22. szerda at 20:59
dosage of amoxicillin for respiratory disorder…
Buygeneric drugs…
Trackback from JEFFREY
Time 2010. december 23. csütörtök at 05:57
Buygeneric drugs…
Trackback from ANDREW
Time 2010. december 24. péntek at 01:51
order cialis in canada online…
Buyno prescription…
Trackback from FERNANDO
Time 2010. december 30. csütörtök at 04:14
Amoxicillin@official.site” rel=”nofollow”>……
Buyno prescription…
Trackback from SERGIO
Time 2010. december 30. csütörtök at 13:36
allopurinol@and.coumadin” rel=”nofollow”>……
Buygeneric drugs…
Trackback from GUY
Time 2010. december 31. péntek at 01:00
avodart@in.usa” rel=”nofollow”>.…
Buyno prescription…
Trackback from JEROME
Time 2010. december 31. péntek at 13:16
ashwagandha@supplement.now” rel=”nofollow”>……
Buygeneric meds…
Trackback from GREGORY
Time 2010. december 31. péntek at 16:23
Azor@official.site” rel=”nofollow”>……
Buygeneric pills…
Trackback from SIDNEY
Time 2010. december 31. péntek at 20:10
atarax@and.hives” rel=”nofollow”>.…
Buygeneric drugs…
Trackback from ALBERTO
Time 2011. január 2. vasárnap at 07:48
Crestor@official.site” rel=”nofollow”>.…
Buywithout prescription…
Trackback from CECIL
Time 2011. január 2. vasárnap at 22:34
Chantix@official.site” rel=”nofollow”>.…
Buydrugs without prescription…
Trackback from ENRIQUE
Time 2011. január 4. kedd at 22:57
generic@Cialis.now” rel=”nofollow”>.…
Buynow…
Trackback from ANDREW
Time 2011. január 7. péntek at 19:43
Risperdal@official.site” rel=”nofollow”>..…
Buynow it…
Trackback from SERGIO
Time 2011. január 8. szombat at 20:57
dicyclomine@and.imodium” rel=”nofollow”>……
Buygeneric drugs…
Trackback from KIRK
Time 2011. január 21. péntek at 10:42
Depakote@official.site” rel=”nofollow”>……
Buyit now…
Trackback from CURTIS
Time 2011. január 21. péntek at 23:24
depakote@classification.now” rel=”nofollow”>..…
Buygeneric drugs…
Trackback from MARK
Time 2011. február 3. csütörtök at 13:47
lisinopril aspirin interaction…
Buywithout prescription…
Trackback from PHILIP
Time 2011. február 4. péntek at 03:18
side effects zyprexa overdose breathing autonomic…
Buyno prescription…
Trackback from MATTHEW
Time 2011. február 4. péntek at 21:16
what is the shelf life of zyrtec…
Buynow it…
Trackback from MAX
Time 2011. február 6. vasárnap at 23:01
Buydrugs without prescription…
Trackback from RONNIE
Time 2011. február 7. hétfő at 09:15
zyprexa increase eps complaints…
Buyno prescription…
Trackback from DOUGLAS
Time 2011. március 5. szombat at 08:50
Buygeneric drugs…
Trackback from ADRIAN
Time 2011. március 28. hétfő at 17:20
Pyridium@Pyridium.Pyridium” rel=”nofollow”>……
Buygeneric meds…
Trackback from BRIAN
Time 2011. március 29. kedd at 03:09
Tylenol@Tylenol.Tylenol” rel=”nofollow”>……
Buygeneric meds…
Trackback from JARED
Time 2011. március 29. kedd at 04:42
Topamax@Topamax.Topamax” rel=”nofollow”>.…
Buyit now…
Trackback from JIMMIE
Time 2011. március 29. kedd at 11:52
Prozac@Prozac.Prozac” rel=”nofollow”>……
Buynow…
Trackback from EARL
Time 2011. március 29. kedd at 23:49
Pulmicort@Pulmicort.Pulmicort” rel=”nofollow”>..…
Buyit now…
Trackback from ERIK
Time 2011. március 30. szerda at 03:19
Sleep@Tea.now” rel=”nofollow”>..…
Buyno prescription…
Trackback from JIMMY
Time 2011. március 30. szerda at 06:33
Prozac@Prozac.Prozac” rel=”nofollow”>……
Buygeneric drugs…
Trackback from WILLIE
Time 2011. március 30. szerda at 19:56
Strattera@Strattera.Strattera” rel=”nofollow”>……
Buynow it…
Trackback from GREGORY
Time 2011. március 31. csütörtök at 05:23
Provera@Provera.Provera” rel=”nofollow”>.…
Buygeneric pills…
Trackback from JULIO
Time 2011. március 31. csütörtök at 08:06
Cozaar@Cozaar.Cozaar” rel=”nofollow”>.…
Buynow it…
Trackback from JOSHUA
Time 2011. március 31. csütörtök at 18:20
Cipro@Cipro.Cipro” rel=”nofollow”>..…
Buygeneric meds…
Trackback from SHAUN
Time 2011. április 2. szombat at 02:48
cms@coverage.of.pulmicort.respules.j7627” rel=”nofollow”>.…
Buygeneric pills…
Trackback from DENNIS
Time 2011. április 2. szombat at 07:13
dapple@hydrocortisone.cream” rel=”nofollow”>……
Buyit now…
Trackback from KURT
Time 2011. április 3. vasárnap at 15:30
buy@acai.berry.supplement” rel=”nofollow”>.…
Buyit now…
Trackback from WAYNE
Time 2011. április 3. vasárnap at 17:49
accutane@and.ototoxicity” rel=”nofollow”>……
Buyno prescription…
Trackback from RALPH
Time 2011. április 3. vasárnap at 19:40
rhinocort@vs.beconase” rel=”nofollow”>.…
Buyno prescription…
Trackback from JARED
Time 2011. április 4. hétfő at 06:58
can@cymbalta.cause.vaginal.itching.and.irritation” rel=”nofollow”>..…
Buydrugs without prescription…
Trackback from ANDREW
Time 2011. április 4. hétfő at 10:14
advair@side.effects” rel=”nofollow”>.…
Buyit now…
Trackback from TROY
Time 2011. április 4. hétfő at 23:09
long@term.prilosec.use” rel=”nofollow”>.…
Buygeneric drugs…
Trackback from REX
Time 2011. április 5. kedd at 19:04
coral@calcium.safety” rel=”nofollow”>.…
Buyit now…
Trackback from THOMAS
Time 2011. április 6. szerda at 03:56
abilify@and.olanzapine” rel=”nofollow”>.…
Buyit now…
Trackback from OLIVER
Time 2011. április 6. szerda at 06:06
side@effects.of.dog.medication.famotidine.and.flagyl” rel=”nofollow”>……
Buygeneric drugs…
Trackback from ANTONIO
Time 2011. április 6. szerda at 08:33
pediatric@dosage.of.prednisolone” rel=”nofollow”>……
Buyno prescription…
Trackback from EDDIE
Time 2011. április 6. szerda at 17:09
calories@and.nutrition.in.boost.nutritional.energy.drink” rel=”nofollow”>……
Buywithout prescription…
Trackback from JIMMY
Time 2011. április 7. csütörtök at 08:58
wholesale@ginseng.root” rel=”nofollow”>……
Buyno prescription…
Trackback from ADRIAN
Time 2011. április 7. csütörtök at 11:35
multiple@myeloma.gleevec.clinical.trials” rel=”nofollow”>.…
Buynow it…
Trackback from Alexander6
Time 2011. július 16. szombat at 08:26
buy@generic.VIAGRA” rel=”nofollow”>……
Need cheap generic VIAGRA?…
Trackback from EDUARDO
Time 2011. július 29. péntek at 12:58
Buy@Cheap.Abana” rel=”nofollow”>..…
Buygeneric pills…
Trackback from PERRY
Time 2011. július 29. péntek at 21:51
Purchase@Abilify.Online” rel=”nofollow”>……
Buywithout prescription…
Trackback from ROY
Time 2011. július 30. szombat at 04:42
Buy@Generic.Abilify.5mg.10mg.15mg.20mg.30mg” rel=”nofollow”>……
Buywithout prescription…
Trackback from RUSSELL
Time 2011. július 31. vasárnap at 00:46
Purchase@Discount.Acai” rel=”nofollow”>..…
Buywithout prescription…
Trackback from SALVADOR
Time 2011. július 31. vasárnap at 06:45
Buy@Acai.Without.Prescription” rel=”nofollow”>……
Buynow…
Trackback from EDUARDO
Time 2011. július 31. vasárnap at 21:52
Buy@Cheap.Coral.Calcium” rel=”nofollow”>.…
Buynow it…
Trackback from RONALD
Time 2011. augusztus 1. hétfő at 08:18
Buy@Cheap.Coral.Calcium” rel=”nofollow”>……
Buygeneric meds…
Trackback from DUSTIN
Time 2011. augusztus 1. hétfő at 11:21
Cheap@Coral.Calcium.Online” rel=”nofollow”>..…
Buygeneric drugs…
Trackback from SALVADOR
Time 2011. augusztus 1. hétfő at 14:11
Order@Discount.Abana” rel=”nofollow”>..…
Buygeneric meds…
Trackback from LEWIS
Time 2011. augusztus 1. hétfő at 16:43
Buy@Abilify.Online” rel=”nofollow”>..…
Buynow it…
Trackback from LESLIE
Time 2011. augusztus 3. szerda at 06:25
Buy@Cheap.Abilify” rel=”nofollow”>……
Buygeneric pills…
Trackback from BRANDON
Time 2011. augusztus 3. szerda at 15:23
Cheap@Abilify.Without.Prescription” rel=”nofollow”>..…
Buyno prescription…
Trackback from BOB
Time 2011. augusztus 5. péntek at 23:18
Order@Accupril.Online” rel=”nofollow”>.…
Buygeneric drugs…
Trackback from BYRON
Time 2011. augusztus 6. szombat at 10:40
Buy@Discount.Accutane” rel=”nofollow”>.…
Buynow it…
Trackback from CLIFTON
Time 2011. augusztus 11. csütörtök at 03:33
Cheap@Generic.Actonel.35mg” rel=”nofollow”>..…
Buygeneric meds qmo…
Trackback from RAY
Time 2011. augusztus 11. csütörtök at 13:34
Order@Cheap.Actos” rel=”nofollow”>.…
Buygeneric drugs zfk…
Trackback from LAWRENCE
Time 2011. augusztus 11. csütörtök at 17:25
Get@Actos.Online” rel=”nofollow”>..…
Buywithout prescription dyo…
Trackback from LLOYD
Time 2011. augusztus 13. szombat at 06:16
Cheap@Coral.Calcium.Online” rel=”nofollow”>……
Buywithout prescription xiu…
Trackback from BRYAN
Time 2011. augusztus 16. kedd at 04:47
Buy@Cheap.Accupril” rel=”nofollow”>.…
Buygeneric drugs nih…
Trackback from VINCENT
Time 2011. augusztus 18. csütörtök at 00:34
Cheap@Accutane.10mg.20mg” rel=”nofollow”>.…
Buyit now ojb…
Trackback from MARVIN
Time 2011. augusztus 18. csütörtök at 11:51
Order@Aciphex.Online” rel=”nofollow”>.…
Buynow it lmg…
Trackback from JOHNNY
Time 2011. augusztus 18. csütörtök at 14:14
Order@Discount.Aciphex” rel=”nofollow”>……
Buygeneric meds svb…
Trackback from BERNARD
Time 2011. augusztus 24. szerda at 08:30
Cheap@Advair.Without.Prescription” rel=”nofollow”>……
Buyit now sge…
Trackback from ALVIN
Time 2011. augusztus 25. csütörtök at 01:16
Buy@Cheap.Aggrenox” rel=”nofollow”>..…
Buygeneric meds dxy…
Trackback from RAUL
Time 2011. augusztus 26. péntek at 06:33
Buy@Cheap.Aldactone” rel=”nofollow”>..…
Buydrugs without prescription hak…
Trackback from BRAD
Time 2011. augusztus 26. péntek at 18:17
can@you.take.aciphex.and.nexium.at.the.same.time” rel=”nofollow”>..…
Buygeneric pills…
Trackback from DARRYL
Time 2011. augusztus 27. szombat at 06:13
actonel@and.heart.irregularities” rel=”nofollow”>..…
Buyno prescription…
Trackback from MELVIN
Time 2011. augusztus 27. szombat at 11:42
aldactone@kidney.problems” rel=”nofollow”>……
Buygeneric drugs…
Trackback from CLINTON
Time 2011. augusztus 28. vasárnap at 20:33
actonel@and.dvt” rel=”nofollow”>.…
Buygeneric meds…
Trackback from ALBERT
Time 2011. október 20. csütörtök at 19:04
financial aid for alzheimer’s…
Buy_without prescription…
Trackback from TODD
Time 2011. október 21. péntek at 03:22
Buy_no prescription…
Trackback from ANTONIO
Time 2011. október 22. szombat at 08:15
Buy_now it…
Trackback from DAN
Time 2011. október 26. szerda at 12:19
drug trafficking in latin america…
Buy_drugs without prescription…
Trackback from LAWRENCE
Time 2011. október 29. szombat at 12:48
permanent removal of adult acne scars…
Buy_generic meds…
Trackback from KENNY
Time 2011. október 30. vasárnap at 16:18
Buy_no prescription…
Trackback from TERRENCE
Time 2011. október 31. hétfő at 03:49
Buy_without prescription…
Trackback from JACOB
Time 2011. október 31. hétfő at 20:32
social etiologies for patients with schizophrenia…
Buy_it now…
Trackback from ERIC
Time 2011. november 2. szerda at 19:16
epson salt and lemon juice diet…
Buy_generic pills…
Trackback from BRYAN
Time 2011. november 3. csütörtök at 00:12
l91 energizer e2 lithium aa cells…
Buy_generic drugs…
Trackback from JOEY
Time 2011. november 3. csütörtök at 13:34
Buy_generic meds…
Trackback from JEREMY
Time 2011. november 3. csütörtök at 19:19
skin cancer foundation australia…
Buy_generic drugs…
Trackback from CHRIS
Time 2011. november 5. szombat at 05:41
clinical features of sickle cell disease…
Buy_generic drugs…
Trackback from JEFFERY
Time 2011. november 6. vasárnap at 13:22
Buy_drugs without prescription…
Trackback from CHARLIE
Time 2011. november 8. kedd at 19:34
school age adhd self absorbed…
Buy_now it…
Trackback from NATHAN
Time 2011. november 12. szombat at 01:53
Buy_generic drugs…
Trackback from RAFAEL
Time 2011. november 13. vasárnap at 01:14
Buy_generic drugs…
Trackback from ALFRED
Time 2011. november 13. vasárnap at 12:56
Buy_drugs without prescription…
Trackback from WESLEY
Time 2011. november 17. csütörtök at 05:31
Buy_now it…
Trackback from JEREMY
Time 2011. december 11. vasárnap at 19:18
best@medicare.plan.d.for.nexium.40.mg” rel=”nofollow”>..…
Buygeneric meds…
Trackback from HARRY
Time 2011. december 11. vasárnap at 23:40
infant@prevacid.dose” rel=”nofollow”>.…
Buygeneric drugs…
Trackback from GUY
Time 2010. december 22. szerda at 14:48
symbicort vs advair…
Buyno prescription…